|
|
|
|
Dr. Monika Micheller
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ádám
3 éve, mikor Szekszárdra költöztünk eleinte otthon a számítógép/TV előtt töltöttem a szombatjaimat, később Anyukám folytonos
nyaggatására kimentem a menhelyre. Azóta egy-két kivétellel (utazás, betegség…) minden szombaton a menhelyen vagyok.
2005. május végén kezdtem el járni a menhelyre. Eleinte csak délig maradtam, 3/4 2-es busszal haza is mentem, aztán egy-két szombat
múlva átálltam az 5-ös buszra. Kezdetben a menhelyen töltött időm azzal telt, hogy kutyát simogattam, és ajtót nyitogattam a ki-be
járkáló embereknek, plusz vigyáztam, hogy a kutyák bent maradjanak. A helyzet azóta sokat változott, most már sokat segítek Jánosnak
(legalábbis szeretném ezt hinni) az etetésben, itatásban… Eleinte csak a kutyák miatt jártam, de azóta nagyon megszerettem az ott
lévő embereket. Itt jegyezném meg, hogy nagyon szeretek Janival dolgozni, segíteni és szívesen segítek neki etetésben, itatásban,
építkezésben, kajaszedésben, és minden egyébben. Sajnos Jani sokszor bemegy korán reggel dolgozni, így mire kiérek a menhelyre
sokszor alig van munka. Szerencsére ott szoktak lenni Attila és Máté, így velük igen jól el tudunk beszélgetni (értsd alatta:
szétröhögjük a fejünket és egy csomó hülyeséget kitalálunk).
Kedvenc ebem Perec, akit rettenetesen szeretek. Kezdetben egy Molly nevű 3 lábú, Lorához hasonló kutya volt a kedvencem.
Őt sajnos elvitték a németek, azóta egy német családnál nagyon jó dolga van. Szerencsére megjelent egy kölyökkutya.
Kicsi volt, esetlen és ronda. Azt hittük, hogy a telet nem éli túl. Az udvaron Maci bundáján nőtt fel, de elég sokat volt a
konyhában is. Tévedtünk. Az eb túlélte és meglehetősen vad kutya lett belőle. Ő lett a Perec (fogalmam sincs, hogy ki adta a nevét).
Perec már kiskorában is elég vad és harapós volt (ezért is szoktuk 'mérges-harapós'-nak szólítani).
Már elejétől fogva szerettem ezt a "ronda" kutyát :! Szerintem mióta a menhelyre került én simogattam a legtöbbet
(legalábbis szeretném ezt hinni), na de a lényeg, hogy kedvenc kutyámmá nőtte ki magát. Szombatonként sokat nyúzzuk szegényt,
és ha nem ejtem ki legalább kétszázszor a "Perec" nevet, akkor egyszer sem. A Mérges-harapós nagyon bátor kutya, szinte minden
más ott lévő kutyára morog, de nem tesz kivételt idegen emberekkel sem. Egyszer egy idegen felnőtt embert bokán is harapott
(emberünk épp az irodába tartott, már nem tudom pontosan miért, de nem is lényeg). Engem nem szokott harapdálni (ha igen akkor
is csak játékból…), ha kutyusom mégis komolyan gondolná a harapást, akkor kicsit ráütök az orrára, így megszokta, hogy a gazdája
nem kajának van ott. Sokan mondják, hogy a menhely az egy jó hobbi, de nekem a menhely sokkal többet jelent mint egy hobbi…
Úgy gondolom, a kutyák nem tehetnek róla, hogy az emberek kidobálják őket, és nekik is kijár egy normális élet, ezért is próbálok
minél többet segíteni.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Barni naplója
Az Én Kutyám
Szerepe van az életünkben az állatoknak, létezésük elkerülhetetlen, és a mi létünk is függ tőlük.
Sok ember életében fontos szerepe van a kutyáknak, változást hoznak a mindennapokba, segítenek embertársainkon.
Ez a kutya is megváltoztatott,és szebbé tett egy életet, az enyémet. Barni,becsületes neve:Barnabás
Nyár végén került Menhelyünkre, augusztusban. Nagykónyiban egy megszűnt sertéstelepen volt kikötve, két másik társával,
a körülményeket, csak ő élte túl. Menhelyünk egyik vezetője, Piri mentette meg, két társán már nem tudott segíteni.
Nem tudtuk, hogy életben marad-e, mert nagyon rossz állapotban volt. Állapotától független, valami megfogott a kutyában,
ott vette kezdetét a kapcsolatunk. Minden állatnak vannak érzései, és lelkük is van, ugyanúgy éreznek csalódást,
és sok mindent átélnek ők is. Nem tudom mit érzett, nem tudtam átérezni, csak elgondolni tudtam.
Nem tudom, hogy Én találtam-e a kutyára, vagy Ő talált-e rám. Számított rám, a lelke is meggyötört volt, szeretetre volt szüksége,
hogy valaki elfogadja, és szeresse. Foglalkozni kezdtem vele, egy kis idő után, gyógyulását, felépülését Rám bízták.
Féltem a feladattól, nem tudtam hogyan gyógyítsak úgy, hogy én is beteg vagyok. Lassan, de sikereket értem el .
Mutatkoztak a gyógyulás jelei, kezdett hízni, és a lelke is gyógyult. Szeretetet és bizalmat kaptam tőle.
Hétről-hétre javult az állapota, és Én boldog voltam, hogy kételkedésem ellenére sikert ért a Munkám.
Eközben egy igazi kutya-gazda kapcsolat kezdett kialakulni kettőnk között. Egyre többen kérdezősködtek a kutyám felől,
és én féltem, hogy mindaz, amit elkezdtem romba dől, és véget ér a kapcsolatunk. Az álmomból, hirtelen valóság lett,
Barni az enyém lett. Boldog voltam, mert lett egy igaz barátom, aki örök marad számomra. Leírhatatlan igazából az, amit érzek,
az, hogy nem csak Én segítettem Rajta, de ő is változást hozott az életembe, örömöt, és azt a végtelen bizalmat és szeretetet,
amit egy kutyától kaptam meg. Egy új ember lettem, és ezt egy Kutya érte el. Most már tudom, hogy nekem is szükségem volt Rá,
nemcsak Én gyógyítottam, úgy érzem, mondhatom, azt, hogy Egymást gyógyítottuk. Mindketten sikert értünk el! Határtalan a kutya
szeretete az ember felé. Öröm járja át a szívem, ha eszembe jut, mennyi szépet ad nekem Barni! Nem tudom, hogy tudatosan
bízta-e Rám Szilvi a Barnit, de köszönöm, hisz ha nincs a Menhely, és Barni, akkor még mindig a régi lennék.
És ezt a sok változást nekik is köszönhetem! Köszönöm!!!
Dóri
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A menhely és én
Hogy miért szeretem annyira a menhelyet? Miért megyek még akkor is, amikor rossz kedvem van? Miért fagyoskodom?
Miért loholok a kutyákkal? Miért nem megyek inkább moziba? Miért…? Miért…?
A válasz egyszerű. Én szeretetet adok a kutyáknak, ők pedig viszonozzák azt. Ez felvidít, mikor szomorúság gyötör,
felmelegít, mikor zord hideg dúl, erőt önt belém, amikor az ebeket futtatom, s ez többet nyújt nekem, mint egy unalmas film.
Mindig csak a szombatokat várom. Persze a hétköznapok sem telhetnek el a menhely gondolata nélkül. Ha a kutyákra gondolok,
mindig valami kellemes érzés költözik belém.
Eljött a szombat! Juhéj! Végre ott lehetek, ahol szeretek, ahol csupa jó dolog vár rám. Minden menhelyes látogatás energiával
tölt fel, és vidámságot hoz az életembe. A kutyák szeretete, játékossága semmivel sem múlható felül. Azt érzem, hogy várnak rám,
kérik a szeretetet, a gondoskodást, és ez jó érzés. Tudom, hisz akkor miért járna ki annyi önkéntes! ? Pont ezért!
Hálás vagyok. A menhelynek, a kutyáknak, az önkénteseknek és a vezetőknek. Köszönöm, hogy felvidítanak,
és hogy életemet szebbé teszik! Köszönöm!
Janka
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Máté
Már lassan fél éve járok a szekszárdi állatmenhelyre. Miért? Hát, ennek sok oka van. Először is azért, mert szeretem az állatokat.
Másodszor, mert a barátom, Ádám amíg nem jártam kb. naponta 15x megkérdezte, hogy "Jössz szombaton??"...
Mit volt mit tenni, egyszer kimentem szombaton. Azóta is kijárok. Nagyon jó hely ez a menhely. Jó a társaság
(emberi/állati egyaránt), és szeretem, ha segíthetek másoknak. Ha már itt tartunk, a kutyák: Van belőlük kb 180.
Elöl van egy udvar, ott vannak a kedvencek: Maci (Ő egy nagyon nagy kutya, de nagyon aranyos :),
Bogyó (Őt Maci nevelte fel, nagyon aranyos, csak fél mindentől :), Lora (Neki csak három lába van, de ettől függetlenül
nagyon aranyos :), Perec (Ádám kedvence (...) (kicsi, fekete kutya, idegenekkel nem barátkozik, viszont barátoknak rögtön hízeleg,
ha meglátja őket :), Max (nagyon kicsi kutya, "a konyha őre", akit meglát, annak rögtön az ölébe mászik, kedvence a kréker :),
Öreg (Ő nagyon öreg [Ki hitte volna?], szereti, ha a hátsóját vakargatják :). Ők a kedvencek, sokat foglalkozunk
velük szombatonként. Nagyon jó a társaság másik fele is, nagyon jó szokott lenni a hangulat. Nagyon szeretek ide járni.
Máté
|
|
|
|
|
|
